FŐOLDAL KÖNYV KIS-AKADÉMIA SOLD OUT AKADÉMIA EXTRÁK GDPR
06/30/944-11-22
27 év!
Több mint 
1.000 előadás!
Több mint 
10.000 
résztvevő!
Több mint
300 végzős 
a FALCON 
BRANDING 
PROGRAMON!
Program Naptár
A weblapomon nem folytatok semmiféle adatgyűjtést rólad. Nem működtetek hírlevél küldő rendszert, és nem építek adatbázist.

Céges Belső
Motivációs
Tréning



“Az a cégvezető, aki nem képzi a munkatársait,  dolgozóit, akinek a képzése magasan a munkatársai,  a dolgozói fölött van,

végül elkerülhetetlenül elszakad tőlük.


Magára marad a gondolataival, és nem fogják megérteni, hogy mit akar és miért.

Végül még az is lehetséges,

hogy egyenesen ellenségessé válnak vele szemben.


A munkatársakat nem képezni

tulajdonképpen egyfajta öngyilkosság.”



Mit szeretne egy cégvezető elérni a cégen belül?



1. Motivációt. A dolgozók olyan tökéletesen és olyan gyorsan végezzék el a munkájukat, amennyire csak lehetséges.



2. Bánjanak az ügyfelekkel úgy, hogy azok elégedettek legyenek, és visszajöjjenek egy következő vásárlásra, törzsvásárlókká váljanak.



3.  Legyenek elkötelezettek és motiváltak a cég céljaival és tevékenységeivel kapcsolatban, miközben jó csoporthangulatot alakítanak ki, ahol kellemes a munkahelyi légkör és ahol jó lenni.




Ezek
a Motivációs Tréning céljai.



E HÁROM PONT MEGVALÓSULÁSA ALAPVETŐEN SZÜKSÉGES, HA VALAKI SIKERES, NÉPSZERŰ ÉS ISMERT MÁRKÁT SZERETNE FELÉPÍTENI!


_______________________



A Motivációs Tréning programja:


Első rész: Célok


Ha a munkatársak nem értik, hogy miért vannak benne egy csoportban, ha nem ismerik vagy nem értenek egyet a csoport céljaival, lehetetlen a fenti célokat megvalósítani.



Szinte általánosan elmondható, hogy egy cégben az alkalmazottak túlnyomó többségét egyedül azért van ott, mert fizetésre van szüksége ahhoz, hogy túléljen. Ebben motiváltak, s nem a cég céljaiban.



Ezért különleges, párban végzett gyakorlatokon keresztül, lépésről lépésre eljuttatjuk a munkatársakat addig a pontig, ahol felismerik, hogy a csoport céljaival való egyetértés a saját biztonságukat és túlélésüket szolgálja.




Második rész:
A Küldetés
és a Vízió*


(*Küldetés és Vízió: A Küldetés a cég által meghatározott tevékenység, mellyel meghatározzák, hogy milyen hasznos tevékenységekkel szolgálják az ügyfeleiket.
A
Vízió a cég vezetése által a cég meghatározott állapota, céljai, melyeket a jövőben el kívánnak érni.)


“A legtöbb cégben, ha van is kidolgozott KÜLDETÉS és VÍZIÓ, az legtöbbször vagy egy fiókban hever, vagy ha ki is van téve nyilvános helyre, ahogy haladunk lefelé a szervezetben egyre kevésbé ismerik és egyre kevésbé értik.”



A tréning második részében megtörténik a csoda! A cég kidolgozott Küldetése és Viziója - ha nincs még, azt a Tréning előtt a vezetőkkel elkészítjük - olyan formában kerül feldolgozásra, hogy a gyakorlatok végén a munkatársak azt teljes mértékben magukévá teszik.


ENNEK KÖVETKEZTÉBEN LESZNEK MOTIVÁLTAK A CÉG CÉLJAIVAL KAPCSOLATBAN.


Ennek jele, hogy a munkatársak egyöntetűen lelkessé válnak a KÜLDETÉS és a VÍZIÓ-val kapcsolatban.




Harmadik rész:
Az ügyfél



“Sok munkatárs, dolgozó számára az ÜGYFÉL egy olyan személy, akit valamilyen módon el kell viselni, és a “minél kevesebb van belőle, annál jobb” elvet vallja. Ez már bőségesen elég ok arra, ami miatt rengeteg bevételtől esik el egy cég.”



Ebben a részben óriási lépést teszünk. A munkatársak megismerik ki is AZ ÜGYFÉL valójában.



Megismerkednek a munkatársak azzal a kevesek által ismert eszközzel, ami segít nekik jobban megérteni az embereket, így az ügyfeleket.



Életből felvett videókon keresztül megismernek a munkatársak olyan mintákat, amiket meg tudnak figyelni, és amit begyakorlás után követni tudnak a jövőben.




Negyedik rész:

A Tökéletes Ügyfélkezelés



“A kultúránknak nem része, és az emberek túlnyomó többségének neveltetése nem tartalmazza azt a módszert, ami alapvetően szükséges a Tökéletes Ügyfélkezeléshez. Ezért felesleges ezt bárkin számonkérni.


A megoldás az, hogy minden cégnek gondoskodnia kell arról, hogy a Tökéletes Ügyfélkezelés TUDOMÁNYÁT minden munkatársa megismerhesse, megtanulhassa és begyakorolhassa. Ennek a tudásnak a hiányát nem lehet sem kierőszakolni sem fenyegetésekkel elérni.”



Miután a munkatársak önkéntes alapon, fenyegetettség nélkül egyetértenek a cég céljaival, eldöntötték, hogy aktívan fogják azt támogatni, készen állnkak arra, hogy megismerjenek és begyakoroljanak egy régmúltban létező és használt, de mára szinte teljesen elfelejtett eszköztárat.



A nap utolsó részeként ennek a több részből álló eszköznek a részletes megismerésével és használatának párban történő begyakorlásával alakítjuk ki a munkatársaknál a TÖKÉLETES ÜGYFÉLKEZELÉS KÉPESSÉGÉT.



Akarsz Te is egy ilyen motivált csapatot?

















Rendeld meg
a Tréninget MOST!



A Tökéletes Ügyfélkezelés

Egy napos belső

Motivációs Tréning
ára 20 főig:

750.000.- Ft + Áfa


Időtartama:

9:00-tól 17:00-ig

Helyszín:
Egyeztetett helyszínen


A részletekről érdeklődj a facebook-on itt:





Lázár Csaba honlapjainak a tárhelyet a wwh.hu biztosítja

Copyright Lázár Csaba 2017. Minden jog fenntartva!